Búcsú

Elküldött, megyek el tova

szívemben ott ül utolsó mosolya

Nem nézek már csillagot,

sötét elmosódó alakot

megtörlöm szemeim

vállamra veszem gondjaim

így tengetem, búsan életem

míg valami halk remény nem terem.

De addig mélyen hallgatok

búsan véletek elszállt harangok.

S mint lelkét vesztett harcos

fekszem nyugton amott,

mert tudom hozzák már a papot.

Lelkem elszáll bevégeztetett

nem szeretek többé női életet.

Ilyen hát a búcsú, csendes és kopott

szívem szívedtől egy mosolyt még lopott.

S mint anya eldobja gyermekét

taszítja mélybe kedves a kedvesét.

Megérteni talán sosem tudom

mily erő ez s mily hatalom.

Szeretni gyáva, hisz ez kín és gyötrelem,

mely lassan erőt nyer lelkemen.

Bántani mégsem bántalak,

hisz a szavak mit sem ártanak.

Kín lehetetlenné tette lelkem

virágtalanná virágos kertem.

Mégis féltve védem óh a dallamot,

melyet szívem szívedtől lopott.

Szeretném, ha volna könnyem,

hogy mindezt néked megköszönjem

hisz lényem számodra nem titok

Mindez fáj, mégsem ordítok.

1998