Kopni kezd a régi kép
a színek, árnyalatok,
megfakult a napszítta táj.
Könnyedén színezi át
hóka vásznait az ősz.
Aranyló fonalat lenget
a szürke hajnali fuvallat
új színekkel tölti
a csupazöld szférát,
ámulok e játékon.
Minden nap új tarkaságot
csempész a vászonra,
egyre hevesebben, egyre több
tónust és pompát.
Bódító színkavalkád
magához ölel, beszippant
én is beszippantom.
Életem nyarán,
erőmnek teljében
dagadt vitorlával,
suhanó hajómon
halványuló messzi
part mögül,
ott láttalak meg
a szilaj tengeren.
Talán a bor
talán a vöröslő hold varázsa
régmúlt méta csaták
pajkos zaja költözött szobámba.
Új szavakat vettem
régieket mind elvetettem,
s bújnak vad hajtások
és szelídek is talán
röpke rövid versek
egy új kor hajnalán.
Ó,ha mostan itt lehetnél
gyertya fénynél rám nevetnél,
fát raknál a kandalóba
tűz ropogna bűnt dalolva.
Bűnbe lépne test a testtel
a te lelked én lelkemmel,
két pici szív össze bújna
s rám nevetnél újra s újra.
Kitüntél ó égi vándor
s rúgtál szikrát nagyokat
tündökölve szelíd mámor
andalítja napomat.
Álmot adtál, tiszta letisztult álmot
nem dühöngő ifjonti hév táplál
s nem kábítanak mosolyok, kedves szavak
egyszerű léted mozgat.